Kreatív-hobbi

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Kézműves technikák

 
Kicsiknek-nagyoknak
 

 
Ajándékötletek
 
 
 
Üdvözlőkártya anyáknapjára

Üdvözlőkártya anyák napjára

1) Az ábra szerint kivágjuk a kártya alapját színes, vastagabb papírból, félbehajtjuk, majd csücskeit lenyírjuk.

2) Másik, hajtogatós színes papírra körberajzoljuk az előbbi alapot, ezt is kivágjuk, majd félbehajtjuk

3) Most vágjuk be a térben kiemelő kis fülek két szélét a másodjára elkészített, hajtogatós papíron. Az ábra alapján szélesebb, ill. keskenyebb csíkokat készítünk, ügyelve arra, hogy a felezőhajtás alatt és felett ugyanakkora hosszúak legyenek!

4) A rajz szerint meghajtjuk a kiemelő füleket (satírozott rész) úgy, hogy oldalnézetből szögletes, kifelé néző hajtást kapjunk. Ezután a karton alap belsejébe ragasztjuk az előbbi lapot úgy, hogy a kiemelő fülek belső része ne legyen ragasztós!

5) A kiemelő fülecskék függőleges felszínére ráragasztjuk a kívánt fotót, valamint a díszeket. ( Pl: szívecskét, virágot ... stb.)

6) A kártya külső, ill. belső részeire további szívecskéket, ragaszthatunk, valamint megírhatjuk mellé jókívánságainkat.


 
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Vendégkönyvem

 

 

Saját kreatív fotógaléria

 
Fotók
 
Itt voltatok
Indulás: 2007-06-11
 

 
látotagó olvassa a lapot.
 
Még év, hónap, és nap van hátra eddig:12/24/2007
>
 
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123